Oldalszám: 424 (Könyvmolyképző, 2013)
Hogyan találtam rá? Benne vagyok egy facebook csoportban, ott sokat emlegették (értsd: a csapból is ez folyt), illetve az egyik osztálytársam mutatta
Tartalom: Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…
A történet szerint Katy, a buzgó könyvmoly, aki még egy könyves bloggal is rendelkezik (ezt díjazom, egy pirospont Katynek), illetve annak édes-kedves anyukája, mint azt előbb olvashattátok, Nyugat-Virginiába költöznek. A szomszédban lakik Deamon, és húga, Dee. Dee a történet folyamán barátságot köt Katyvel, kertészkednek, boltba mennek, filmet néznek. De jön Deamon, és Katy hormonjai egyszer csak elfelejtik, mi is számukra a normális viselkedési mód. Deamon az a tökéletes pasi, akitől minden lánynak csorog a nyála, csak nekem nem. Fekete haja van, zöld szeme, és olyan hasizma, hogy... erre nem találok jó hasonlatot, bármennyire is kutakodok az agytekervényeimben. Ó, és kifelejtettem, hogy napbarnított bőrrel is rendelkezik. Számomra kifejezetten undorító látvány egy napbarnított férfi, de ízlések és pofonok. A fekete lobonccal és a zöld szempárral még úgy-ahogy megbékéltem, de a most szeretlek-most meg nem típusú megnyilvánulásoktól a falra másztam. Egyszer le akarja smárolni Katyt - máskor meg legszívesebben megfojtaná. De Katy sem jobb semmivel: tagadja, hogy tetszik neki Mr. Most jöttem a szoláriumból, de sorokat tud áradozni arról, hogy mennyire imádja azokat a kockákat, ott, hastájékon, meg azokat a hatalmas fekete szempillákat. A kedves írónő erről tudott írni, a tájleírások - amiket én személy szerint imádok, és szeretem, ha ki vannak dolgozva - azonban úgy lemaradtak, mint a borravaló.
 |
| Néha azt a tányért Katy fején törtem volna össze. |
Katynek mindig, mindent sikerül tökéletesen tönkre tennie. A csaj nem tud a seggén maradni, ezért kétszer majdnem sikerül meghalnia - és itt még nincs vége a majdnem-haláleseteknek. Katy nagyon, de tényleg, szuperül hiperaktív. És ez az elején még cuki, meg vicces, de a a könyv közepénél már párszor lett volna kedvem seggbe rúgni a kis aranyost.
Deamon bosszantja Katet. És bunkó. És ha csak szimplán bunkó lenne, és mellette bosszantaná Katet, akkor még semmi baj nem lenne, de néha becsúszik egy kis romantika is, ahol egy percre gyengéd... majd gondol egyet, és újra ugyanaz a kis bunkó, aki volt. Ilyen gyorsan semmiféle lény nem tudja megváltoztatni a hangulatát, vagy a bánom is én, mijét. A lényeg az, hogy a két fő karaktert nem kedveltem meg, de még csak kiigazodni rajtuk sem sikerült.
A többi karakter - az ellenség, Deamon kis csapatának többi tagja, Katy két lány barátnője - nem volt kidolgozva. Pedig engem érdekelt volna néhány dolog, és lehet, hogy ez egy több részes sorozat, de nekem az első rész nem tetszett, akkor most folytassam tovább, adjak ki rá pénzt, a többiben hátha lesz bármiféle információ arról, aki engem érdekel? Kész vicc ez a könyv.
Borzasztó volt, egyáltalán nem tudtam élvezni. Sem az írónő stílusa, sem a történet, sem a szereplők nem tetszettek. Nem értem, miért olvastam végig, de hogy még egyszer nem állok neki, az biztos.
Kedvenc karakter: Nincs
Ami tetszett: Deamon, és ahogy Katyt becézgeti
Ami nem tetszett: A leírások nagyon keveset árulnak el, a szereplőket szinte neked kell megteremtened, és a káromkodásokból is elég sok volt. Nincs vele semmi bajom, de ez könyvbe mégsem illik.
Borító: 10/4
Értékelés: 5/2 - Többször nem fogom a kezembe venni, már most látom